Virtuális Egyetem

Középpontban a résztvevő

Az információs és kommunikációs technológiák tanulást támogató szerepe a megjelenítés sokszínűségén túl igazán az
interaktivitásban és tevékenység alapú tanulási lehetőségeknek a nyújtásában teljesedik ki.

A kurzus során Ön is befolyásolhatja saját tanulásának tartalmát, az egyes tevékenységeket és a tanulás terét. A
kurzusvezető pedig támogatja mindebben Önt.

Résztvevőink igényeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, és kurzuskínálatunk bővítésére is törekszünk.

Célunk, hogy az ismeretek nyújtásán túl, tanulóközösségek létrejöttét is inspiráljuk.

 

 


< Vissza